|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 66 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kovács Ildikó 2008. január 24.A 81 éves, Kolozsváron élő Kovács Ildikó bábrendező január 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Délelőtt még interjút adott egy szakfolyóirat számára, délután pedig tervezte, hogy munkatársával, Simó Enikővel a János Vitéz bábváltozatának színpadképén dolgozik – erre már nem kerülhetett sor, a déli órákban agyvérzés érte. Kovács Ildikó 1927. december 5-én született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait Budapesten, majd Kolozsváron, a Koreográfiai Intézetben végezte. 1949-től a kolozsvári Bábszínházban kezdett dolgozni, majd 1955–58 között Marosvásárhelyre ment át. Visszatérve Kolozsvárra pantomimműhelyt, indított a bábszínház fiatal művészeivel, amelynek előadásai népszerűségnek örvendtek az egyetemi fiatalság és a helybéli értelmiség körében. 1984-ben nyugdíjazták. 1990-ig hazai színházakban nem rendezhetett, de Magyarországon több intézmény is munkát ajánlott számára. Kecskeméten több időt töltött, és újabb bábos nemzedéket nevelt ki – ahogy ő fogalmazott, a kolozsváriak után a második „aranycsapatot”. A rendszerváltás után újra rendezni kezdett Kolozsváron, az Ördögverő jóbarátok című előadását most is műsoron tartja a Puck Bábszínház. Munkásságát számos díjjal jutalmazták hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. /Elhunyt Kovács Ildikó bábrendező. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./2008. január 25.Kovács Ildikó bábrendező váratlan halála után kolozsvári lakásában ott árválkodik Micimackó, a bájos gyerekrajzok, a maszkok, a szebbnél szebb hangú szélcsengők, amelyek hirtelen elnémultak /Köllő Katalin: Búcsú Kovács Ildikótól. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./2008. február 28.A Magyar Játékszíni Társaság a határon túli bábművészet céljainak megvalósításáért alkotói ösztöndíjat hoz létre. Az ösztöndíj elnevezése: Kovács Ildikó alkotói ösztöndíj. Az ösztöndíjat pályázat formájában lehet elnyerni. Kovács Ildikó különleges alkotó (bábrendező) volt, aki az előadásait a szövegkönyv megírásától a rendezésen keresztül a kivitelezésig maga vitte véghez. A pályázat a kulcsszava a kreativitás, az az alkotóerő, amely megnyilvánulhat szövegírásban, rendezésben (kész előadás), látványban (bábterv, díszletterv) és zenében. /Kovács Ildikó alkotói ösztöndíj. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./2008. július 23.Döntés született a Kovács Ildikó alkotói ösztöndíjért benyújtott pályázatokról: a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem idén végzett bábosztálya 300 ezer forintot, Urmánczi Jenő kolozsvári bábos pedig 100 ezer forintos támogatást nyert el. A januárban elhunyt neves bábszínházi alkotó emlékére létrehozott ösztöndíjat a Magyar Játékszíni Társaság és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) írta ki. Az idén végzett marosvásárhelyi bábos évfolyam vizsgamunkája lett volna, de az egyetem vezetősége nem biztosította az előadás létrehozásának költségeit. Egy kísérletről van szó: Limonádé Joe címmel egy parodisztikus elemekkel fűszerezett, 21. századi színházi western musicalt készülnek színpadra állítani. Urmánczi Jenő nyertes pályázata a Sárkányölő Szent György legendája. /Bonczidai Éva: Limonádé Joe és Hókusz-pókusz. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./2008. augusztus 1.A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem idén végzett magyar bábos osztálya részt vehetett a 62. Avignoni OFF Fesztiválon, Nyugat-Európa egyik legfontosabb színházi eseményén. Szerencsés véletlen folytán jutottak ki: az egyik csapat visszamondta a szereplést, és Oana Leahu rendezőnőt hívták meg a szervezők, aki a magyar csoport Csodálatos utazás című Kis herceg-adaptációját ajánlotta. Deák Réka marosvásárhelyi bábszínész elmondta, sebtében elkészítették a francia változatot – ez ugyanis kritérium volt. Útközben megálltak Velencében és Monte-Carlóban. Tíz napot töltöttek Avignonban. Hazatérve még felléptek a középkori fesztiválon Segesváron. Augusztus 23-án részt vesznek a Budapesti Utcaszínházi Fesztiválon, a Millenáris parkban. Végzős csapatuk vizsgaelőadásának szánt produkciójával, a Limonádé Joe-val elnyerte a 300 ezer forintos támogatással járó Kovács Ildikó Alkotói ösztöndíjat. /Bonczidai Éva: Csodálatos avignoni utazás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./2008. november 1.Kovács Ildikó bábrendező címmel jelent meg a januárban elhunyt bábművész pályáját bemutató kötet; a kiadványt az alkotó emlékére rendezett délutánon mutatták be október 30-án Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A bemutatón kiállítás is nyílt Kovács Ildikó festményeiből és Sipos László grafikus illusztrációiból. Kovács Ildikó (1927–2008) bábszínészként kezdte pályáját, 1950-től rendezéssel is foglalkozott. 1952-től a kolozsvári bábszínház rendezője lett, 1955–1958 között Nagyváradon dolgozott, majd ismét Kolozsvárra szerződött, s nyugdíjazásáig a társulat tagja volt. Létrehozta a MIM 7 nevű csoportot, amellyel számos sikeres pantomim-előadást mutattak be, több produkcióban ötvözte a bábok, mímesek és színészek játékát. Tizennégy bábdarabot írt, illetve dramatizált. /Könyv Kovács Ildikó bábrendezőről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./2008. november 15.Kovács Ildikó bábrendező címmel megjelent kötet az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum (OSZMI), valamint a kolozsvári Koinónia közös kiadásában az erdélyi bábjátszás páratlan egyénisége, a bászínházalapító-rendező Kovács Ildikó pályáját mutatja be. A könyv végigköveti legjelentősebb rendezéseit az erdélyi korszakból, melynek állomásai Nagyvárad, Kolozsvár, Nagyszeben és Bukarest, valamint a magyarországi rendezések helyszíneit Debrecentől, Kecskeméten át, Zalaegerszegig. /Kovács Ildikó bábrendező. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./2008. december 15.Kovács Ildikó bábrendezőre emlékeznek december 17-én Kolozsváron a Puck Bábszínházban, bemutatják a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó és a magyarországi Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában megjelent Kovács Ildikó bábrendező című kötetet. Ezt követően Pályi János bábművész előadja a Vitéz János című vásári bábjátékot, amelynek rendezője Kovács Ildikó. Az eseményen megtekinthető Kovács Ildikó, valamint Sipos László grafikus alkotásainak tárlata. /In memoriam Kovács Ildikó. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2008. december 19.A 2008. január 23-án elhunyt Kovács Ildikó bábrendezőre emlékeztek december 18-án Kolozsváron, a Puck Bábszínház előcsarnokában. Bemutatták a Koinónia Könyvkiadó és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában megjelent Kovács Ildikó bábrendező című kötetet, melyet Szebeni Zsuzsa, az OSZMI munkatársa szerkesztett, a kötetben található grafikákat Sipos László és Kovács Ildikó készítette. Az előcsarnokban ugyanakkor Kovács Ildikó és Sipos László munkáiból álló kiállítás is látható volt. /Köllő Katalin: In memoriam Kovács Ildikó. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ Kovács Ildikónak volt maga teremtette, saját világa. Ő és a világa ebben a könyvben eggyé válnak. Kovács Ildikó mindvégig alakította, építette önmagát, fogadta magába a világot s adta tovább az utókornak. Kovács Ildikó sokat kapott már otthonról, a szülői házból: a székely középosztály öntudatát, a gazdag könyvtár emlékét. Kolozsvár, ahol mostoha, gyakran méltatlan körülmények között, munkatársaival, tanítványaival világraszóló teljesítményt nyújtott, nem lehet elég hálás Kovács Ildikónak. /Szilágyi Júlia: Ildikó könyve. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./2009. január 7.Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./2009. május 22.Május 14-én a kolozsvári Puck Bábszínházban teltháznak játszott Pályi János magyarországi bábjátékos, Órajáték című előadásával. Az előadás Kovács Ildikó bábrendező emlékére szervezett erdélyi emlékturné része, amelynek színhelyei Kolozsvár mellett Nagyvárad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti voltak. Kovács Ildikó Kelet-Európa legnagyobb bábrendezői közé sorolható, nevet és rangot adott a kolozsvári bábjátszásnak. „Valamennyien az ő köpönyege alól bújtunk ki” – fogalmazta meg Rumi László bábrendező, a kecskeméti bábos iskola egyik tehetséges tagja. Pályi János kiváló bábszínészként, de rendezőként, valamint bábos képzések szervezőjeként, oktatójaként is jelen volt a kolozsvári bábos életben. /Sándor-Patka Ildikó: Láthatatlan nyomok… = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./2009. május 25.Összművészeti fesztiválnak adott otthont május 22-én Kolozsváron a Heltai Vendégház. A |KOMM|MAC|CAM|, azaz a Kortárs Művészeti Modul az első olyan kolozsvári rendezvény, amely különböző műfajban alkotó kortárs művészek munkáit vonultatja fel egy fesztiválon. Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiáját vetítették. Kovács Ildikó 1976-os rendezése kilencvenkilenc előadást ért meg Erdély-szerte: sikerét legnagyobb részt Kovács Ildikó rendezői bravúrjának, a drámai színház és bábszínház összeházasításának köszönhette. A vetítést követően Balló Zsuzsával, az egykori előadásban szereplő bábművésszel beszélgethettek a nézők. Öt fiatal, Bán Attila, Ferenczy Botond, Starmüller Géza, Szabó András és Török Tihamér különböző műfajú, a kor világméretű problémáira groteszk humorral reflektáló képzőművészeti munkáiból összeállított kiállítást nyitottak meg a szervezők, ahol látható volt Szabó Attila Az élet értelme című performansza is. Az irodalmat ezúttal a Korunk fiatal szerzői képviselték a kulturális majálison. /R. Kiss Kornélia: Sikerrel zajlott az első kulturális majális. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./2009. június 10.Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja névre keresztelték át az eddig Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljaként ismert rendezvényt, melyet június 19–27. között 21. alkalommal rendeznek meg. A programban idén is a meghívott színházak idei évadának legjobb előadásai szerepelnek, így például Csíkszeredából a Kék madár, Kassáról a Cyrano de Bergerac, Székelyudvarhelyről a Mesél a bécsi erdő, Marosvásárhelyről a Hullámzó vőlegény, Nagyváradról a Kasimir és Karoline, Gyergyószentmiklósról a Leonce és Léna, Sepsiszentgyörgyről A csoda, Szabadkáról A Gézagyerek vagy Komáromból az Énekes madár. A kísérőprogramban a közelmúltban elhunyt Kovács Ildikó kolozsvári bábszínházrendező tiszteletére szervezett kiállítást nyitnak meg, valamint bemutatják Szebeni Zsuzsa Kovács Ildikó bábrendező című könyvét. Az Újvidéki Tanyaszínház fennállásának 30. évfordulójáról szintén kiállítással emlékeznek meg a szervezők. /21. alkalommal rendezik meg a kisvárdai fesztivált. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./2009. június 24.Kovács Ildikó rendező és az Eljöhetnél hozzám! című hajdani előadás akkori csapata előtt tisztelegve újította fel a kolozsvári bábszínház a John Lawson kisregénye nyomán R. Molnár Erzsébet által dramatizált művet. A bemutatóra június 20-án volt. /(köllő): Felújított Eljöhetnél hozzám! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./2009. június 26.A kisvárdai színházi fesztivál huszonegy éves története során immár a harmadik nevét viseli, de a fesztivál még mindig az, ami volt, a Kárpát-medencei magyar színházak találkozóhelye Idén összesen huszonöt erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai társulat harminckét előadását láthatja a közönség. Az idei évtől új nevet visel: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, illetve két új tér – Várkert, tornacsarnok – is a társulatok rendelkezésére áll. Az esemény igazi összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, a színház mellett könnyű- és komolyzenei koncerteket, népművészeti és kézműves kirakodóvásárokat, gasztronómiai bemutatókat is tartanak, valamint két kiállítást nyitottak meg. „Két évvel ezelőtt Kovács Ildikó, Kolozsvár legendás bábos nagyasszonya életműdíjat kapott Kisvárdán, és úgy gondoltuk, hogy mindenképpen méltó emléket kell állítani az ő fantasztikus munkásságának. Ezért a Szebeni Zsuzsa által írt Kovács Ildikó bábrendező című könyv bemutatójával egy időben kiállítást nyitottak meg. „Szerencsére eddig csak egy előadás maradt el, de mindig délután és este esik, ami Ebben az évben a szervezők Urbán Balázs kritikust kérték fel a versenyprogram kiválogatására. Van olyan előadás, mely technikai okokból nem tudott Kisvárdára jönni, méghozzá a Kolozsvári Állami Magyar Színház Három nővére. /Kánya Gyöngyvér: Színház – határok nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./2012. június 8.TIFF-életműdíj TörőcsiknekÉletműdíjat vett át tegnap Kolozsváron, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében tartott magyar napon Törőcsik Mari. „Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – jelentette ki a legendás magyarországi színművész. „Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – mondta a mosolygó, anekdotázó művésznő, Törőcsik Mari tegnap Kolozsváron, a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében a magyar film napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, mielőtt átvette volna életműdíját. Nem titkolta, hogy rengeteget dolgozott, mindig vállalt kisebb szerepeket is, és azóta is, hogy súlyos betegsége következtében klinikai halálon is átment, folyamatosan ezt teszi. Bevallotta, szíve szerint más filmet választott volna a Művész Moziban tegnap délután bemutatott Makk Károly Szerelem című alkotása helyett (habár egy nagyon szép filmnek tartja, ami pont jókor készült), ő a Déryné hol van?-t szerette volna elhozni a TIFF-re, de erről egyszerűen nem találtak használható kópiát. A filmet Maár Gyula, a művésznő párja rendezte, Arany Pálmát kapott Cannes-ban, és hatása alatt Tennessee Williams amerikai drámaíró (a Macska a forró bádogtetőn szerzője) kijelentette: az emberi erő himnuszát láthatták-hallhatták a filmben. A Makk Károly rendezte Szerelemben Darvas Lili alakításával büszkélkedett inkább a szerep kedvéért kényelmetlen paróka alá kényszerült Törőcsik Mari; saját alakításával kapcsolatban több kritikus, szerénykedő megjegyzést is tett, újságírói kérdésre pedig nevetve mondta: „Az önkritika a legnagyképűbb dolog a magam részéről – mert megengedhetem.” A legendás művésznő mellett ülők a Visszatérés című filmet képviselték, mely egyike volt a magyar film napján vetített alkotásoknak. A rendezőnő, Elek Judit hirtelen jött betegség miatt nem lehetett jelen, ott volt viszont Kovács Ildikó line producer, Páll Zsolt színművész producerként, valamint Péter Hilda, Gáspárik Attila, Váta Loránd és Demeter András, akik játszottak a filmben. A tragikomédia az időskori kitaszítottság érzését dolgozza fel. A rendezőnő egy Mészöly-novellát és egy Duras-kisregényt varrt össze benne, de önéletrajzi vonatkozások is átszövik a művet, ugyanakkor részben fikció is – mondta Páll Zsolt, aki azt is elújságolta, hogy folynak már a tárgyalások annak érdekében, hogy az itteni mozik is játsszák nemsokára a filmet, melyet az országban először most a TIFF-en mutatnak be. Gáspárik Attila színművész a film kapcsán arról beszélt, hogy Erdély mennyire nincs kiaknázva filmes szempontból, pedig itt „olyanokat lehet forgatni, mint sehol máshol”. Emellett a román–magyar koprodukciókban rejlő óriási potenciálról is szólt, szükségesnek látna létrehozni egy román–magyar államközi filmkészítési és -forgalmazási alapot – jelentette ki – „ha már ez a két kultúra egymás mellé került”. Péter Hilda művésznő a Viszszatérés élményeire emlékezett, ezek közt arra, hogy milyen volt két év elteltével újra együtt dolgozni Tankó Norberttel, aki a fiát alakította a Berlinben díjazott Varga Katalinban. Demeter András a színészekkel és a rendezővel való találkozásokat elevenítette fel. „Minden egyes találkozás megszüli a maga gyümölcsét, ez a film is így született” – mondta Demeter. Váta Loránd frappánsan megjegyezte: szekust játszik a filmben, úgyhogy most talán jobb, ha nem beszél sokat. Visszatérés című filmet ma este 20.15-től is vetítik (Odeon Cineplex 6). Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a TIFF-en kizárólag tegnap volt megtekinthető, viszont a Magyarország 2011-et szombaton 11 órától is vetítik a Florin Piersic moziban. Claude Lelouch szerelmei Kolozsvárra Claude (Barruck Joseph) Lelouch, aki a hét végén életműdíjat vehet át a 11. Transilvania nemzetközi filmfesztivál (TIFF) szervezőitől. Az október 30-án 75. születésnapját ünneplő világhírű francia filmrendezőnek több mint fél évszázadnyi munkásság és 45 film áll a háta mögött. Tiszteletére a TIFF-en az Egy férfi és egy nő című alkotását vetítették, melyért Arany Pálmát és két Oscar-díjat is kapott, s mely alkotás későbbi filmes tevékenységének irányvonalát jelentősen meghatározta, az évtizedek múlásával egyre inkább szeretett műve lett. A bonyolult történet kicsengése lelouchi: a szerelem mindennél erősebb. Lelouch filmjei kizárólag négy témakört ölelnek fel: a szerelemét, a munkáét, a családét és a barátságét, ezek közül az elsőt tartja talán a legfontosabbnak – mondta tegnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján –, mert minden műfajban megközelíthető, a thrillertől a musicalig, a horrortól a vígjátékig. Ami soha nem jelenik meg filmjeiben, amit mindig kerülni próbál, az a politika, „mert az nem őszinte, az egyén intelligenciájához szól, nem pedig az érzéseihez” – jelentette ki. A színészekkel való munkáról azt vallotta, mindent alá kell vetni az imádott szereplő pillanatnyi hangulatának, akár az eredeti forgatókönyv rovására is, mert a szívből jövő megnyilvánulások mindennél értékesebbek a filmvásznon. A nézőknek pedig azt javasolja, hogy sose olvassa el a néző előre egyetlen film kritikáját se, csak miután látta a filmet, ne engedje magát befolyásolni. „Egy alkotás legerősebb kritikusa egyébként az idő – ha a film kiállta ennek próbáját, örökké siker övezi” – állítja az elismert rendező. (Turós-Jakab László) Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest) 2013. július 5.Ballagás a tanítóképzőbenElballagtak tegnap a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett kézdivásárhelyi tanítóképző karának idei végzős hallgatói. A ballagókat elsőként a Petőfi Sándor-iskola elsősei Fehér Ferenc Útravaló című versével köszöntötték, majd a Vackor Napközi Otthon kis- és nagycsoportosai Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken című gyűjteményéből mutattak be népi gyermekmondókákat. Hegedűn kísért Ábri Béla zenetanár. A negyvennégy, nappali és távoktatási tagozaton végzett hallgatót Kovács Ildikó Katalin, a tagozat igazgatója és Szakács Tímea másodéves hallgató búcsúztatta el, a ballagók nevében pedig Erszény Izabella és Kisgyörgy Katalin mondott búcsúbeszédet. A másodévesek irodalmi-zenés összeállítása után Fűzi Bíborka elsőéves hallgató Hervai Katalin Levél helyett című versét szavalta el, ezt követően díjazták a legjobbakat. A ballagási ünnepség a Vetró-Bodoni Zuzsa művésztanár által tervezett emléklapok átadásával ért véget. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. február 13.Akit magával sodort a játékMedgyesi születésű udvarhelyszéki gyökerekkel. Mikor kicsi volt, Kolozsváron szeretett volna élni. Szerinte nincs olyan, hogy bábművész, inkább bábjátékosnak mondja magát. Demeter Ferenc ezúttal A boldog herceg című, Vadas László által rendezett bábjátékot hozta el a csíkszeredai gyerekeknek. – Klasszikus, már-már közhelyes kérdéssel indítunk: hogyan lett bábművész? – Ne mondjuk azt, hogy bábművész, még a bábszínész is egy kicsit erőltetett. Bábjátékosnak mondom magam. Véletlenül lettem az. De véletlenek nincsenek... Egyetemistává válni kicsit nehezebben ment 1995 körül, nem vettek fel első évben filológia szakra, második évben nem vettek fel történelem szakra, a harmadik évben már nem felvételiztem. Mivel ott jártam középiskolába, kerestem valamit, ami által visszakerülhetek Kolozsvárra. Hajós János barátom akkoriban operaénekes akart lenni, és épp jött el a bábszínháztól. Mondta nekem, hogy menjek el a Puck bábszínházba bábosnak, mert mégiscsak kicsi kultúrmunka, kicsi pénz, művészetközelben marad az ember stb. Bejelentkeztem, felvettek. Sokáig hittem azt, hogy ez nem nekem való. Aztán egyszer csak úgy nyakig benne voltam, és ehhez hozzájárult Kovács Ildikó bábszínházi rendező, meg az öregek, akiket még elkaptam. A játék aztán elsodort, magával sodort. Sokáig kínlódtam, mert nagyon gátlásos, görcsös voltam, amíg aztán a megfelelő emberek észrevettek, akik még olyankor is bíztak bennem, amikor még én sem. És egyszer csak elkezdtem játszani, elkezdett mozogni a bábu. Ugyanakkor nőttek az elvárásaim magammal szemben, ahogy fedeztem fel a műfajt. – Aztán sok év után egyszer csak otthagyta a Puckot. – Nem egyszer, többször. Először túl korán hagytam ott. Vincze Lacival kezdtük a Kelfjeljancsi Komédiás Kompániát, de túl sokat vállaltunk, és nem volt elég érett sem a társadalom, sem mi ahhoz, hogy tudjuk csinálni. És akkor visszamentem. Utána a kecskeméti bábszínházhoz mentem fél évre, de onnan is visszatértem. Aztán Kovács Istvánnal közösen volt egy szabadúszós próbálkozásunk. Közben Vincze Lacival is megcsináltuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró, valamint az Üssed, üssed botocskám! előadásokat. Próbáltam a függetlenesdit és az állami bábszínházat egymás mellett csinálni, persze egy idő után nem ment, és elegem is lett a bábszínházból, mint intézményből. Fölmentem Kovács Ildikóhoz, és panaszkodtam, hogy a fene egye meg a bábszínházat, és ő azt mondta, ne tévesszük össze, öregem, az intézményt a műfajjal. És igazat adtam neki, mert közben fölfedeztem magamnak a kortárs magyar bábművészeket, és láttam, hogy másként is lehet csinálni. Kovács Ildikó egyszer úgy mutatott be valakinek, hogy „nézd meg ezt a gyermeket, ott kellett hagyja a bábszínházat, hogy megtanuljon játszani.” – Van egy előadása, a János vitéz, melyet nagyon sok gyerekhez elvitt. – Az első szabadúszós előadásom Veress Zoltán verses meséje volt, a Tóbiás és Kelemen. Kovács Istvántól is elváltak az útjaink, és Kovács Ildikó egy este felhívott, hogy öregem, van neked valamim, egy János vitéz egyszemélyes. Csodálkoztam is, aztán elkezdtünk róla beszélni, pályáztunk, elkezdtek bonyolódni a dolgok, és úgy nézett ki, hogy hárman vagy négyen leszünk benne. Ám Kovács Ildikó két nappal azelőtt, hogy elkezdtünk volna próbálni, meghalt. Azelőtt való este megírta a forgatókönyvet és rám maradt. Próbáltam másokkal megcsinálni, rendezőt is kerestem, de nem jött össze sehogy. Én ragaszkodtam, hogy az Ildikó által elképzeltek szellemében csináljuk meg. Közben szerencsére nagyjából kész volt a díszlet. Ott voltunk Kató Árpival, aki egyben sofőröm, hangosítóm és világosítóm, és ketten kezdtünk el próbálni. Amikor már úgy állt, megmutattuk a közönségnek, és aki ott volt, attól megkérdeztem, hogy mi nem működik az előadáson belül. És a közönséggel közösen összehoztuk a János vitézt, amiből most már közel négyszáz előadást játszottam le, és szerintem még sokáig fogom játszani. – Miért tartja fontosnak, hogy olyan helyekre is elvigye az előadásait, ahol talán nem is láttak még bábelőadást? – Először is azért, mert én is szórványból jöttem. Kutyakötelességem és kutyakötelessége mindenkinek, hogy elmenjen a szórványba. Sok gyereknek, ha nem is az első, de az első magyar színházi élményt én adom. A János vitézben ez is benne volt, már akkor, amikor kigondoltuk. A szórványban néha be kell könyörögnöm magam. Merthogy mit szól az igazgató – aki román, nyilván –, és a gyerekeken is érződik, hogy bátortalanabbak. Az én előadásaim interaktívak, bele lehet szólni, sőt muszáj beleszólni, és ott nehezebben szólnak bele. – Melyek a „szabadúszás” árnyoldalai? – Az árnyékoldala, hogy nem mindig jön össze. A másik, hogy sokan vannak, akik bábszínházat visznek a gyerekekhez, és sajnos nem mindig jó, amit csinálnak. Két évvel ezelőtt a nyár elején elmaradt két turné, és néztem, hogy akkor most mi lesz. Imádok főzni, és kolozsvári barátaim szóltak, hogy van egy hely, ahol dolgozhatok a konyhán. Mindig fenyegetőztem, hogy egyszer abbahagyom az egész kultúrásdit és elmegyek szakácsnak. És lőn. Három napig pucoltam a krumplit, aztán szakácskodtam. Elmúlt a nyár, jött az ősz, és néztem, hogy főzök, főzök, de játszani is kellene. Egyik nap betévedt a konyhára egy régi ismerős gyerek, és ahogy meglátott, kifutott, hogy anya, anya, János vitéz főz a konyhában. Akkor be is adtam a felmondásomat, visszatértem a János vitézhez, jött a Kőleves és utána a Boldog herceg. – Miért szép ez a munka? – Egyrészt nézni azt a szent révületet, ami a gyerekeken látszik. Másrészt a játék miatt. Azzal szoktam felvágni, hogy én amikor dolgozom, akkor is játszom. És azt mondom, ami Kovács Ildikó legfontosabb rendezői utasítása volt: tessék játszani! Péter Beáta Székelyhon.ro, 2014. június 28.Elballagtak a tanítóképzős főiskolásokKézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében ballagott el tegnap a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata óvodapedagógiai és az elemi oktatás pedagógiája szakának tizenöt végzős hallgatója. A végzősöket Kovács Ildikó Katalin igazgató köszöntötte, majd a Manócska Napközi Otthon gyermekeinek műsora következett, a végzősök nevében Szakács Tímea mondott búcsúbeszédet. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. február 3.Ünnepel a bábszínházFennállásának 65. évfordulóját ünnepli február 5-én, csütörtökön a kolozsvári Puck Bábszínház. Amint az a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az ünnepség Kovács Ildikó és Mona Marian rendezők, az intézmény és a romániai bábozás két meghatározó személyiségének emléke köré épül. Szabadság (Kolozsvár) 2015. február 6.Az emlékezés jegyében ünnepelt a bábszínházBarátai, kollégái, ismerős és ismeretlen tisztelői emlékeztek az intézmény és a romániai bábozás két meghatározó személyiségére, Kovács Ildikó és Mona Marian rendezőkre tegnap délután a Puck Bábszínházban. A főhajtásban Szilágyi Júlia, Hegyi Réka, Melania Ursu, Tudorel Filimon, Ovidiu Pecican és Roxana Croitoru segédkezett, akiket közeli barátság fűzött a neves szakemberekhez, s akik évtizedekkel később is képesek úgy felidézni a kedves találkozásokat, együttműködéseket, mintha csak tegnap történtek volna. A Puck Bábszínház 65. születésnapjára szervezett rendezvénysorozat már délelőtt elkezdődött, a legkisebbek – és persze az örök fiatal, kíváncsi felnőttek – az Apolodor könyve és a Micimackó (fotó) című előadásokat tekinthették meg, ezáltal ők is maguk elé képzelhették Mona Marian és Kovács Ildikó emberi és művészi nagyságát. Ettől volt teljes az ünneplés. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2015. február 7.Hatvanöt év, megannyi szereplő, élmény a Puck Bábszínház történetébenSok ember pályája, élete fonódott össze az évek során a kolozsvári Puck Bábszínház történetével: többek között rendezők (Kovács Ildikó, Dan Vasile, Aureliu Manea, Mona Marian, Tudor Chirilă, Varga Ibolya, Traian Savinescu, Rumi László, Bogdan Ulmu stb.), színészek (Péter János, Balló Zoltán, Benedek Dezső, Pillich Erzsébet, Sigmond Júlia, B. Laczka Zsuzsánna, Jakab Ildikó, Botos Júlia, Jobbágy Sándor, Ferencz Éva, Koblicska Kálmán, D. Szabó Lajos stb.), díszlettervezők (Alexandru Rusan, Botár Edit, Virgil Svinţiu, Epaminonda Tiotiu, Szervátiusz Tibor, Walner Günther, Carmencita Brojboiu stb.) éltek, dolgoztak hónapokon, éveken vagy akár évtizedeken át az intézmény falai között a korántsem áldásos körülmények közepette is arra törekedve, hogy a művészet nyelvén minél több gyereket és felnőttet megörvendeztessenek, elgondolkodtassanak. 2015. február 20.Hatvanöt éves a kolozsvári bábszínház. A király pedig meztelenÜnnepelt a kolozsvári bábszínház: pontosan 65 évvel ezelőtt, 1950 februárjában nyert hivatásos státuszt az a lelkes szakszervezeti kezdeményezés, amelyik bábelőadások bemutatására jött létre pár évvel korábban, pontosabban 1948-ban. Az emlékünnepséget a társulat két vezető egyéniségének, Kovács Ildikónak és Mona Mariannak szentelték. Az eseményről akkor melegében több beszámoló is megjelent, most csak egy személyes tapasztalattal járulnék hozzá a teljes kép kialakításához. Sokan voltunk a bábszínházban aznap este. Kovács Ildikó és Mona Marian emléke előtt tisztelegtünk az ünnep kapcsán. Kár is lenne az ünnepet elrontani sötét gondolatokkal, mégis bevallom: kicsit megdöbbentett a nagy hűhó. Míg itt volt közöttünk, és minden igazgatónak, minden rendezőnek és minden fiatal alkotónak felajánlotta segítségét, tudását, tapasztalatát és pedagógiai, művésznevelési módszereit, sokan hátat fordítottak neki. Olyanok is, akik most szót kaptak, és dicsérték. Igen, erről is kellett volna beszélnem, hiszen nagyon szívesen mondtam igent, amikor telefonon arra kértek, én is szóljak pár szót Kovács Ildikóról, az előcsarnokban emlékére elhelyezendő portré avatásakor. Pár perces összefoglalóra készültem, amit végül nem mondtam el, nem olvastam fel. Zavarba hozott a nagy tömeg, a sok politikus és illusztris személyiség, a teltház, a konferálás, a reflektorfény és mindenekelőtt az előttem felszólalók egy-egy megjegyzése. Például Marcel Muresanunak, a színház egykori igazgatójának megszólalása, aki azt hangoztatta, hogy az intézményigazgatók méltatlanul mellőzött figurák egy egy színház történetében... Vagy a bábszínház alkotóinak felsorolása: az „aranycsapat” felének neve, olyanoké sem például, akik a nézőtéren ültek, nem hangzott el. Viszont felsorolták a jelenlegi társulat legfiatalabb tagjait is. Nagy bakinak érzem a szervezők részéről, hogy nem gondolták végig: ilyen keretek között, szűkre szabott időben milyen kritériumok szerint sorolnak fel neveket (utólag rájöttem, az intézmény honlapján található összefoglaló hangzott el, amely sajnos nagyon hiányos). Most is lesütöm a szemem, ha arra gondolok: itt volt a lehetőség, hogy méltó hangon emlékezzünk Kovács Ildikóra, de nem így történt. Talán azért, mert én sem készültem fel. Mire szót kaptam, már csak hebegni és habogni tudtam zavaromban, pancserül rögtönözni arról, hogy milyen nagyszerű mester volt Kovács Ildikó, hogy bűvkörében sok alkotó gyarapodott, hogy mindenki tanult tőle. Nyitottságot, őszinteséget, kíváncsiságot, hivatástudatot. És még valamit, amit most, így utólag, szeretnék hozzáfűzni nyekergésemhez: bátorságot. Például azt, hogy ilyen ünnepeken, a nagy és zavarba ejtő nyilvánosság előtt is pont arról beszéljünk, amit el kell mondani. Mert a művészetnek az a dolga, többek között, hogy elmondja: a király meztelen. * És most idemásolom, mit szerettem volna Kovács Ildikóról elmondani. Világteremtő, az élettelen anyagot életre keltő játék és mágia a bábszínház. Sokan gyermeteg műfajnak gondolják, de ők semmit, vagy nagyon keveset tudnak róla. Nem láttak jó bábelőadást. Nem sejtik, hogy korlátokat nem ismerő művészet, színészet és képzőművészet, de zene és mozdulat is. Totális színház és mágia, a szó csoda értelmében. Kovács Ildikó egész életműve erről szól, a varázslat művészetéről: országszerte ismerték, hiszen Konstancától Nagybányáig tizenegy bábszínházban rendezett, Magyarországon hétnél, és ezeken kívül meg kell megemlítenünk az Európa-szerte, fesztiválokon bemutatott és díjazott előadásait. De ami a legfontosabb: számtalan gyermeket ejtettek ámulatba előadásai, kolozsvári és nem kolozsvári felnőttek ma is úgy emlékeznek egy-egy előadásra, mint meghatározó gyermekkori élményre. Fegyelemmel, szakmai alázattal alakította ki és irányította azt az „aranycsapatot”, amely hírnevet szerzett a társulatnak. Az Állatmesék, a Négy évszak, az Eljöhetnél hozzám, A haza olyan előadások, amelyeket nemcsak a kis nézők díjaztak, hanem a nemzetközi szakmai találkozók bírái is. Felnőtteknek is játszott csapata. A Bajor Andor Paródiák, a Szentivánéji álom, a Karnyóné csak a legfontosabb produkciók, amelyeknek fergeteges humorát elsősorban a bábozási és pantomim technikák ötvözése segítette. Az utóbbi majdnem 100 előadást ért meg, ami szokatlanul magas széria Csokonai vígjátéka esetében. Alfred Jarry Übü királyát külön kell említenünk, ugyanis a kolozsváriak 1980-tól 1985-ig játszhatták, egy olyan korban, amikor ez a diktatúra-ellenesként is értelmezhető darab tiltott mű volt országszerte. (Erről az előadásról az évfordulós rendezvényen sok szó esett.) Kovács Ildikó, aki mindezeket rendezte, ahányszor tehette, elmondta, hogy kiváló alkotótársai nélkül nem jöhetett volna létre az a sok nagyszerű előadás. Szerény ember volt, soha nem hangoztatta, hogy ő tanította őket az érzékenységre, a figyelemre, a szakmai etikára. És tette mindezt akkor is, mikor akarata ellenére nyugdíjba kellett mennie, és tette ezt alkotótáborokban, ahol sok mai sikeres bábost fedezett fel, és tette mindig, élete utolsó éveiben is, amikor Kolozsváron vagy máshol hagyták dolgozni, alkotni, tanítani. HEGYI RÉKA Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 17.Csúcsra járatott művésztelepekTeljében a művésztelepi alkotóévad, még most, a nyár vége felé is újabb képzőművészeti alkotótáborok nyílnak, nem győzzük idővel, erővel, lapterjedelemmel, hogy lépést tartsunk valamennyivel. Jó jel ez, jelzi, hogy számos vidéki településen megbecsülik a művészetet, hozzá szeretnének járulni az értékteremtéshez, és az sem mellékes, hogy az alkotók jelenléte, az ilyenkor szervezett különféle események, rendezvények megpezsdítik a helyi kulturális életet. E pár sor némiképp azt is magyarázza, miért van olyan nagy súlya mai mellékletünkben a képzőművészeti jellegű írásoknak. Több táborról, amely megérdemelné, így sem tudunk részletesen beszámolni. Egy kép, néhány információ nem tudja érzékeltetni, milyen élénk, komoly és színvonalas munka zajlik ezeken az alkalmi összejöveteleken, de talán a közeljövőben visszatérhetünk a témára. A napokban zárult például a Varsági Műhely újabb táborozása. Bálint László, az Erdélyi Magyarokért Alapítvány elnöke – jobban mondva mindenese – gondoskodott róla, hogy a minőség vonalán mélyüljön el az itteni hosszú távra tervezett művésztelepi tevékenység. Honi és magyarországi alkotók, több nemzedék képviselői dolgoztak ott nagy odaadással. A meghívottak névsora sokat elárul erről: Csóka Szilárd Zsolt, Forró Ágnes, Horváth Krisztián, Incze Mózes mint művészeti táborvezető is, Katona Szabó Erzsébet, Kovács Ildikó, Mezey Ildikó, Váncsa Mónika, Vorzsák Gyula. Másodszor gyűltek össze Gernyeszegen a Teleki- kastélyban a Kastélypark Művésztelep vendégei is. Többségük anyaországi, egyesek közülük tavaly is ott voltak, munkáikkal igazolták, milyen ihlető az ottani környezet. Művészettörténészeket is hívtak, de minderről az augusztus 20-ra tervezett zárórendezvény után még hosszasabban is szólhatunk. Nem maradtunk le a nyárádszeredai művésztelep idei eseményeiről se. A Zereda harmadszor nyitja meg kapuit. Berze Imre szobrász, a tábor művészeti irányítója ezúttal is tehetséges, kísérletező kedvű csapattal bővítheti a Szeredában született műkollekciót. A Mezőmadarasi Alkotótábor neve mellé immár a XIV. sorszám kerül. Mint a főszervező Czirják Lajos meghirdette, augusztus 20-án kezdenek, 29-én zárnak. Ez a telep népesebb, 20 művész jelenlétére számítanak. A lapban bizonyára erről is lesz még szó. (mk) Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 3.Ünnepel pénteken a Puck BábszínházHatvanhatodik születésnapját ünnepli február 5-én a Puck Bábszínház. Délelőtt 11 órától a Mimorózart című, Palocsay Kata rendezésében készült nonverbális előadásra várják az érdeklődőket, majd délután 5-től kerekasztal-beszélgetést tartanak Részletek a Puck Bábszínház történetéből címmel. A belépés ingyenes. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a magyar és a román társulatnak több mint 300 bemutatója volt 1950 óta, közülük több előadást mindkét nyelven játszották. Az évek során számos produkcióval szerepeltek sikeresen hazai és nemzetközi fesztiválokon; itthon legutóbb a nagyváradi Fux Feszten voltak jelen, ahol a Ha én lennék Mátyás király című előadás a pedagógusok díját nyerte el. Az intézmény meghatározó személyiségei közé tartozik Kovács Ildikó, Mona Chirilă, Aureliu Manea, Botár Edit, Virgil Svinţiu és Epaminonda Tiotiu. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 3.Népdaltalálkozóval fűszerezett falunapokFelső- Háromszéken, mint minden esztendőben, idén is Kézdiszentkereszten tartották az első falunapokat. Az esemény legszínvonalasabb rendezvénye Gábor Judit tanítónő kezdeményezésére született meg: 2013 óta rendszeresen megszervezik a felső-háromszéki népdaltalálkozót. A seregszemle évről évre színvonalasabb és népszerűbb, amint azt a résztvevők növekvő száma is bizonyítja, hiszen míg első évben csak 123-an, majd 2014-ben 150-en, tavaly már 208-an, idén pedig 248-an vettek részt hét kézdiszéki településről a negyedik találkozón. Lemhényből Miklós Mária Terézia tanítónő, Kézdialmásról Kovács Ildikó Mária óvónő, Csomortánból Moré László tanító, Esztelnekről Jánó Zoltán kántor, Bélafalváról Kiss Melinda tanítónő, Kézdiszentlélekről Marthi Erika tanítónő és Ábri Béla zenetanár, a házigazda szerepét betöltő Kézdiszentkeresztről pedig Gábor Judit tanítónő vezette a fellépő csoportot, illetve a szólistákat. A találkozón zsúfolásig telt a művelődési otthon. A közösségépítő és -formáló találkozó védnökségét a sepsiszentgyörgyi Kerezsi Mária zenetanár és Kerezsi János ny. zenetanár, a csernátoni Radu Ibolya tanítónő és Radu József néptáncoktató vállalta. Gábor Judit szervező elmondta: minden települést egy-egy énekescsoport képviselt, melyben mindkét nemnek, s minden korosztálynak jelen kellett lennie, akárcsak egy nagy családban. A találkozó fő célja – hangsúlyozta a szervező – a helyi népdalkincs feltérképezése, rögzítése és továbbadása a gyermekeknek és a közösségnek. Céljuk, hogy a találkozó minél változatosabb és színesebb legyen, így az előző rendezvényeiket videofelvételre is rögzítették. 2013-ban 65, míg 2014-ben 80, 2015-ben pedig 119 egyedi darabot sikerült megörökíteni. A Boldizsár Géza helyi tanácstag által készített felvételeket megkapták a résztvevők. Vasárnap a Vatány Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén megerősítették fogadalmukat a 25, 30, 40, 50 és 60 évvel ezelőtt házasságot kötött párok. A két legidősebb házaspár Rettegi János és Erzsébet, valamint Csavar Zoltán és Mária volt. A szentmise után benépesedett a Trefán Leonárd-iskola udvara, ahol Páll Endre polgármester köszöntötte a párokat, akik a templomból mazsorettek és zenészek vezetésével sétáltak az iskolaudvarra. Anyák napja lévén, az elöljáró az édesanyákat is köszöntötte. Ezt követően az iskola mazsorettcsoportja és a Szép Emlékek Nyugdíjasklub lépett színpadra énekekkel és verssel, majd meglepetésképpen a kézdivásárhelyi Három Csillag Együttes szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A műsor után a családtagok, barátok és ismerősök is felköszöntötték a jubiláló házaspárokat. Az idei falunapok sztárvendége Tamás Gábor volt. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 9.Családi legendáriumtól küldetéstudatigSzebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban. – A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát? – Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre. Szebeni Zsuzsa Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól. Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten. A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát. Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak. – Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest? – Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában. – Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben? – A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt. – Például milyen helyi programra gondolsz? – A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket. A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában. – Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők? – Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt. – A mandátumod mennyi időre szól? – Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében. – Januárban milyen rendezvényt terveztek? – A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről. Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. március 9.Közösségi programokban is részt vállal a PuckSzámos közösségi programban vesz részt, új előadásokat mutat be a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, amelynek nemrég kinevezett vezetőjét, Sarvadi Pault kérdeztük a tervekről. A korábbiakhoz képest több bemutatóval, rengeteg közösségi programmal készül idén a kolozsvári Puck Bábszínház–közölte lapunkkal Sarvadi Paul, az intézmény magyar tagozatának nemrég kinevezett vezetője. Mint mondta, ha minden jól alakul, akkor idén összesen hat bemutatót tartanak, és ez óriási dolog lenne, hiszen tavaly összesen három új produkciót mutattak be. A tagozatvezető szerint a klasszikus bábszínházi előadások mellett látványos, modern produkciókat is szeretnének műsorra tűzni, ugyanakkor számos fesztiválon vesznek részt. A külvárosi magyar gyerekekre is gondolnak Először április 9-én a Pinocchio című előadást mutatják be Călin Mocanu rendezésében, a következő nagy bemutatóra pedig szeptember 20-án kerül sor: Szent László élete képekben a munkacíme annak a produkciónak, amit Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület alapítója rendez. Arany János születésének 200. évfordulója apropóján a költő verseiből készül egy összeállítás, Urmánczi Jenő is rendez egy darabot, illetve György László is készül egy előadással. Sarvadi hozzáfűzte, március 21-ére, a bábszínház világnapjára is készülnek, az Életfa Családsegítő Egyesülettel közösen kincskereső játékkal lepik meg a gyerekeket. Március 16-án csatlakoznak a Kolozsvári Állami Magyar Színház gyermekmegőrző programjához: egyórás előadást mutatnak be. Ezenkívül terveznek egy sor közösségi programot, így helyt adnak gyerekkoncerteknek, az áprilisi vakációra naponta kétórás programmal készülnek, többnyire műhelymunkákkal. A Puck Bábszínház más városokból, országokból is tervez meghívni produkciókat. Kolozsváron nemcsak a belvárosban, hanem a Monostoron, a Dacia moziban, illetve a Györgyfalvi lakónegyedi új sportkomplexumban is tartanak előadásokat havonta legalább egyszer, ugyanis a külvárosi iskolákban tanuló magyar gyerekekre is gondolnak. A Váróterem Projekttel is kötöttek megállapodást, ennek köszönhetően ingyen használhatják egymás előadótermeit. Idén a nagycsaládosok számára kedvezményes családi jegycsomagot vezetnek be, és lesz olyan előadás, amely után a szülők vásárlási utalványt is kapnak a jegy mellé, így olcsóbban vehetnek süteményt a környékbeli cukrászdákban a gyerekeknek. December 5-én Kovács Ildikó bábszínházi rendező születésének 90. évfordulójára készülnek egy ünnepséggel, munkásságát a román közönséggel is szeretnék megismertetni. Teljes a magyar tagozat csapata Sarvadi kifejtette, ami a társulatot illeti, hosszú távon szeretnének fiatal színészeket alkalmazni, ezért felvették a kapcsolatot a marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel. Két évig nincs lehetőségük új színészeket felvenni, mert egyelőre nincs üresedés náluk, ugyanakkor szeretnék megtartani a jelenlegi csapatot. Legkorábban 2018-ban kerülhet erre sor, egyébként is akkorra fejezik be tanulmányaikat a mostani elsőéves hallgatók. Összesen 11 színész tagja a magyar társulatnak, most teljes a csapat, hiszen valamennyi törvényesen engedélyezett állást betöltik a Puck Bábszínháznál. Mint részletezte, nagy szükségük lenne még egy grafikusra március 15-étől, de ha minden jól megy, ezt is megoldják. Kérdésünkre elmondta, természetesen jót tett a társulatnak, hogy február elsejétől a kormány 50 százalékkal növelte a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok –, valamint a kiszolgálószemélyzet juttatását. Javult a munkamorál, jobban érzik a társadalmi megbecsültséget is a bábszínház munkatársai, hiszen a legkisebb fizetések a mai napig a bábszínházakban vannak, még így is, hogy emelkedtek a bérek – magyarázta. A tagozatvezető kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban kilenc ember távozott a társulattól, ami bármelyik színháznál fennakadást okoz, hiszen újra kell szervezni a csapatot. Ráadásul a műszaki részlegről is távozott a bábszínház több munkatársa, így kinevezése után az első dolga az volt, hogy stabilizálja a helyzetet. „A színházban minimum öt évre kellene tervezni, most ott tartunk, hogy ha minden jól megy, ez a csapat minimum két évet együtt marad” – mondta. A Krónika korábban írt arról, hogy február elején kiszorult az intézményből saját születésnapján a Puck Bábszínház magyar társulata, miután a román vezetés nem vette figyelembe kérését. Kérdésünkre, hogy mennyire feszült a viszony az intézmény román igazgatója és a magyar társulat között, Sarvadi úgy nyilatkozott: valójában személyi konfliktus van Varga Ibolya bábszínházi rendező és Emanuel Petran igazgató között, ami természetesen kihat a munkára. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. március 30.Fiatalos lendületet vett a kolozsvári bábszínház magyar tagozata„Ki kell hozni a színházat a sikátorból, életre kell kelteni” – véli a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője, Sarvadi Paul, aki rengeteg tervvel, újító ötlettel vágott bele a decemberben vállalt feladatba. Interjúnkban ezekből adott ízelítőt, de egyebek mellett szóba került a gyermekekkel szembeni felelősség is, valamint a bolognai rendszer hatása a művészetoktatásra. - Kőszínház PR-felelőse voltál, kipróbáltad magad rendezőként, a nagykárolyi SPOT Fesztivál kezdeményezője vagy. Hogy illeszkedik ezek mellé a bábszínház? - A bábszínház is színház, néha azt gondolom, hogy még inkább színház. Csodás világ. Különleges hely, vannak specifikus vonásai, különböznek az előadások időpontjai, más a létrehozási folyamat, a színészi és a rendezői munka, de az adminisztratív keret ugyanolyan, mint egy állami színházé. A művészi elvárások pedig nem egy intézmény jellegétől kellene függjenek. Minden eddigi tapasztalatom sokat segít nekem a jelen helyzetben. Sok mindent megtanultam a kőszínházi bonyolult rendszerről, ezért számomra nem annyira nehéz a Puckban nap mint nap dolgozni. A SPOT Fesztivál (Színházi Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja) célja kapcsolatot teremteni a romániai és a szomszédos országok színházi iskoláinak hallgatói között. A színházi előadások mellett közösségi programokat, műhelymunkákat is szerveznek évente a nagykárolyi fesztiválon. A SPOT bizonyos szempontból nagyon hasonlít elveiben ahhoz, aminek itt kell történni a bábszínházban, csak a korosztályok különböznek. Ott a diákokkal, a színház belső utánpótlásával foglalkozunk, itt pedig a gyerekekkel, akik a jövő nézői, alkotói lesznek. Úgyhogy nem látok ebben nagy utat. A SPOT egy teljesen színháztalan környezetben született, teljesen ellenséges volt ott minden, de eltelt tíz év, és a fesztivál talpon maradt, fejlődött, tudatosan járta az előre meghatározott útját. Talán ezért érzem a Puck Bábszínházat egy óriási lehetőségnek, én mindig szerettem a kihívásokat. Lehet, hogy nem volt a legjobb helyzetben ez a színház. Mielőtt bármilyen kapcsolatom lett volna vele, elég furcsa dolgokat hallottam róla, de valójában ez sem számít. Ami igazán fontos, hogy közben éppen ez az, ami nagyon motiváló! Az, hogy jobbá, hasznosabbá, értékesebbé lehet tenni ezt az egészet. A Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetése az a fajta szakmai és személyes kihívás, amit nem szabad kihagyni. Nagyon szeretném, ha újra sikeressé és szakmailag fontossá válna ez a színház, ha néhány év múlva megváltozna az emberek, a szakma, és a saját magunk felfogása az intézményről, aminek amúgy nagyon fontos szerepe van a kolozsvári közösség életében. Néha úgy érzem, hogy árvácska volt ez a színház, a szakma sem foglalkozott vele különösebben. Kolozsváron nincs kifejezetten báboktatás, ezért azok a fiatalok, akik itt végeztek, soha nem arról álmodoztak, hogy a Puck Bábszínházban dolgozzanak. Oda kellene felfejlődni, hogy a színészek mindent megtegyenek azért, hogy a Puckban játszhassanak. - Milyen konkrét ötleteket, terveket szeretnél megvalósítani a Puck Bábszínház életében? - Az első és legfontosabb az volt, hogy stabilizáljuk az intézményt, mert tavaly kilenc ember jött-ment, és ez nagyon rossz. Az irodákból mentek el, két tagozatvezetője volt tavaly a színháznak, technikai személyzet távozott, színészek mentek el. Ez egy csomó pluszmunkát jelent, helyettesíteni kell őket, újra kell venni olyan próbafolyamatokat, amelyeken már sokan rég túl vannak, és ez nagyon fárasztó. Most úgy néz ki, hogy a jelenlegi csapat két évig együtt tud maradni, de ez még mindig nagyon kevés, a színházban hét-tíz években kellene gondolkodni, ez az az időszak, amikor egy komoly koncepció megérik és beteljesedik. Emellett nincs egy koherens vizuális arculatunk, ezen is dolgozunk, próbálgatjuk a grafikusokat, folyamatosan megfogalmazzuk, majd újrafogalmazzuk az identitásunkat, szerepünket. Nagyon kevés előadása van a magyar tagozatnak, azon vagyunk, hogy sokkal több előadásunk legyen. Úgy néz ki, hogy idén hat-hét új előadásunk lesz, de ha ötöt sikerül megvalósítani a hétből, az is nagyon jó lesz. Most nagyon boldog vagyok, mert megnyertünk egy pályázatot a városházánál, a Váróterem Projekttel lesz egy közös előadásunk, amelyben nagyon sok gyerek fog részt venni. Egyelőre Az én élő mesém a munkacíme. Meghirdetünk majd egy meseíró versenyt az iskolákban, az összegyűlt mesék közül kiválogatjuk azokat, amelyek jóknak tűnnek, majd szövegkönyvet írunk, és abból fog születni a produkció. Szeretnénk, ha az előadás minden kolozsvári iskolába legalább egyszer eljutna, és ha a megyébe is sikerül elvinni két-három nagyobb városba, tökéletes lesz. Ez az év végéig kész kell legyen. Bukaresti és budapesti rendezőket hívtak meg A Pinocchio előbemutatója áprilisban lesz, Călin Mocanu, a Țăndărică színház igazgatója rendezi. A Szent László élete munkacímű előadást szeptemberre tervezzük Szentirmai László rendezésében, aki a budapesti főiskola bábtagozatának volt dékánhelyettese, a Magyar Bábjátékos Egyesület tiszteletbeli elnöke, szakmailag egy nagyon jól képzett rendező. Ugyanakkor a fiatal színészeinkkel készít egy előadást Rekita Rozália kollégánk. Ez egy beszédtechnikai műhelyként indult, de ha már naponta összegyűlnek, és dolgoznak, úgy gondoltuk, hogy legyen egy végállomása is, mutassuk be a közönségnek. Mivel Arany János-emlékév van, az ő verseivel dolgoznak. Van még egy meglepetés előadásunk, egy bűvészről fog szólni, amivel egy olyan bábtechnikát akarunk bevezetni, amit eddig még nem használtak Kolozsváron. Urmánczi Jenő is rendez majd egy előadást – ő készítette tavaly a Ha én lennék Mátyás Király című produkciót, ami nagyon sikeres volt –, illetve György László kollégánk is készül előadással, amelynek a munkafolyamata színházon kívül zajlik, de lehet, hogy társulunk majd, és átvesszük az előadást, amikor elkészül. Kocsis Tünde kolléganőnk is készít idén egy vers alapú produkciót. - Arról az ötletről is olvastam, hogy a marosvásárhelyi bábtagozatosoknak akartok fellépési lehetőséget biztosítani. Ez miben áll? - Ez azt jelenti, hogy április 10-én a másodéves bábosok be fogják mutatni az egyik vizsgaelőadásukat Kolozsváron. Szeretnénk, ha egy komoly együttműködésünk lenne a marosvásárhelyi egyetemmel, mert Erdélyben csak ott képeznek bábosokat. Kell gondolni a profi utánpótlásra. Kimozdítani a színházat a megszokott térből Van még egy nagy tervünk. Mi a központban vagyunk egy elég kicsi, 130 férőhelyes teremmel, és azt tapasztaltam, hogy vannak iskolák távol a központtól, amelyek a távolság miatt nem jönnek el az előadásainkra, így mi megyünk hozzájuk. Minden hónapban játszani fogunk a felújult monostori Dacia-moziban, a Györgyfalvi sportkomplexum egyik termében, a Mărăști negyedi moziban, illetve van még egy olyan együttműködésünk a Váróteremmel, hogy alkalmanként teret cserélünk egymás között. Remélem, hogy júniusig lefedünk minden lakótelepet, mert egy tíz-húszperces séta belefér a gyerekeknek, de a másfél-két órás utat már nem tudják megoldani. Az is hosszú távú tervünk, hogy a megyébe is sok helyre eljussunk – minket a megyei tanács tart fenn –, mert sok olyan gyermek van, aki talán soha életében nem volt bábszínházban. Felvettük a kapcsolatot a Kalandpark vezetőjével is, Szélyes Leventével, aki nagyon nyitott volt a megkeresésünkre, ha kitavaszodik, valószínűleg szervezünk ott műhelymunkákat, előadásokat. Folyamatban van az is, hogy összeírjuk a kolozsvári rendezvényeket, például el tudom képzelni, hogy a Jazz in the Park-on belül délben kiviszünk egy előadást. Egy kolozsvári könyvkiadóval is volt egy nagyon érdekes beszélgetésem, együtt tudnánk abban működni, hogy a kolozsvári meseszerzők alkotásait bemutassuk. Ezt ki kell használni, mert ritka az, hogy úgy dolgozhatsz egy bábelőadáson, hogy a szerző is részt vesz a munkafolyamatban. Emellett a kolozsvári magyar színházban van a gyerekmegőrző program, aminek az első részében foglalkozást tartanak a gyermekeknek, és azután játszunk mi egy előadást. Ezt az együttműködést nagyon fontosnak tartom. Nagyon szeretném, ha a gyerekek műhelymunkákban is részt vennének, hogy lássák, hogyan születik egy báb, hogyan jön létre egy bábelőadás. Ezt az áprilisi vakációban fogjuk kipróbálni. Egyrészt ez sokkal közelebb hozza őket a bábszínházhoz, másrészt pedig úgy gondolom, fontos a művészet felé is nevelni a gyermeket. Az, hogy a bábszínház bemutat egy előadást, nem meríti ki a nevelés fogalmát. Azt is szeretném, hogy soha ne haljanak ki ezek a bábszínház körüli szakmák. Ismersz valakit, aki szabadidejében bábokat készít? Na ugye. Megtriplázott nézőszám, új jegycsomagok Az idei év első három hónapjában megtripláztuk a nézőszámot a tavalyihoz képest – ezt az első sikerünknek szeretném elkönyvelni, Sipos Krisztina közönségszervezőnk elváráson felül teljesített. Indítunk két új jegycsomagot a nagycsaládosoknak, de lesz tizenöt százalékos cukrászda- és étterem-utalvány is, mert azt szeretném, ha a gyerekek nemcsak a bábelőadásnak örülnének, hanem annak is, hogy ebben a zajos életben eltöltenek egy pár órát anyuval, apuval előadás után. Szeretnénk gyerekkoncerteket is, de ezeket jól meg kell szervezni. Májusban megyünk fesztiválokra Budapestre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Aradra, november környékén pedig a váradi Fux Fesztiválra, és természetesen a SPOT-ra. Az Iskola másként hét programjába is beszálltunk. December ötödikén pedig Ildikó néni (Kovács Ildikó rendező – szerk. megj.) 90 éves lenne, ezt meg szeretnénk ünnepelni. Készülünk egy mini-könyvesbolt kialakítására az előcsarnokunkban, ahol reményeim szerint rövid időn belül miniatűr bábokat lehet vásárolni. A nagy koncepció az, hogy sokkal több legyen a Puck, mint egy szokványos bábszínház. Egy olyan hely, ahová a gyermek szívesen visszatér, még akkor is, ha ezért otthon hisztiznie kell. Optimálisan és felelősségteljesen kell bánnunk a költségvetésünkkel. Szeretnék workshopokat biztosítani a színészeknek, hogy kifogástalan legyen a teljesítményük. Rengeteg dolog van a fejemben, és be kell valljam: kell még egy kis idő, amíg rendszerezni és ütemezni fogom ezeket. De biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, bízhatok a csapatban. - A Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválját illetően lesznek változások? - Októberben lesz a fesztivál, bővülni fog. Javaslataim vannak előadásokra, amelyeket szakmailag jónak tartok, és abból a 8-9 címből remélem egy-kettő eljut ide. Többnyire külföldiek, van köztük magyarországi színház, ahol nagyon szép dolgok történnek, de vannak spanyol, francia művészek is a listámon. Nagyon fontos tudni, hogy a kolozsvári bábszínház magyar tagozata jelenleg arról híres, hogy kesztyűs bábokkal dolgozik, ami egy nagyon régi bábtechnika, de van még egy csomó minden – például árnyjáték, marionett –, amit nem használunk. Illene lassan fejlődni ezekben is. 2017-ben vagyunk, és a bábelőadásokban is elkezdték ezeket az új médiákat, vetítéseket, mindenféle modern dolgokat alkalmazni. Segít a szakmai fejlődésben, távol tart a betokosodástól, esélyt ad a kapcsolatteremtésre, nem utolsó sorban pedig egy ünnep, aminek akkor is örülnünk kell, ha néha sok munkával és stresszel jár. - Véleményed szerint hogyan kell a bábszínházban őszintén szólni a gyerekekhez? - Talán az első és legfontosabb, hogy szakmailag mindenki jól felkészüljön, így sok mindent el lehet kerülni. Azután oda kell figyelni a műsortervre, hogy mikor és mit játszik a színház, milyen alkotókkal dolgozunk és miért. Ámbár nagyon sok időt töltünk a színházban, mégis valahogy meg kell ismerni a gyermekek igényeit, fejlődnünk kell pedagógiai szempontból. Nagyon nagy a felelősségünk, mindannyiunknak meg kellene próbálni kiegyensúlyozottan élni. Példaképek kell legyünk minden bábszínházba látogató gyermek számára. Ezen mindenkinek, aki most a Puckban dolgozik, el kellene gondolkozni. Meg kell erősíteni azt a jót, amit a család vagy az oktatási rendszer ad a gyerekeknek, és pótolni azokat, amelyekben ezek hiányosak. Dolgozni kell töretlenül, és bízni abban, hogy igenis van értelme. Profik kell legyünk! - Azt érzem ki abból, amit mesélsz, hogy hosszú távra tervezed a bábszínházas jövődet. - Nincs értelme másképp belevágni, semmilyen szempontból nem éri meg, tisztességtelen volna. Nem egy olyan munka, ahol az ember degeszre keresi magát, és egy évig kibírja ha rossz is, vagy ha nem szereti, de legalább sok pénzt keres. Egy kicsit meg kell legyen bolondulva az ember, elhivatott kell legyen, hogy belevágjon. Nagyon sokan mondták, hogy ne jöjjek ide, mert rossz lesz. Közben fantasztikus embereket ismertem meg a kollégáimban, egyre jobb velük dolgozni, felfedezni őket emberileg és művészileg. Képzelj el például egy hatvan év körüli bácsit, aki nem pecázni vagy sörözni megy szombat reggel, hanem minden egyes szombaton bábozik a gyerekeknek. Ez olyan szép, nem? Nincsenek agyonsztárolva ezek az emberek, nem is nagyon ismerik őket. Ilyen szempontból is tiszteletre méltóak. Nagyon nehéz körülmények között dolgoztak éveken át. A mai napig a legkisebb fizetések a bábszínházakban vannak, annak ellenére is, hogy most megnőttek. Dolgozni kell, van mit csinálni. És van értelme, úgy gondolom. Annyi magyar gyereknek, amennyi van Kolozsváron, körülbelül háromezren vannak óvodától nyolcadikig. Fele annyit sem tudunk játszani, mint a román tagozat, ezt el kell fogadnunk. Ki kell hozni a színházat a sikátorból, egy kicsit életre kell kelteni, és nyitottak vagyunk bármilyen ötletekre, észrevételekre, nem akarunk elzárkózni. - A SPOT Fesztivált folytatni fogod? - El fogom dönteni hamarosan. Ha lesz, akkor teljesen más lesz. Tíz év alatt sok minden letisztult, és nagyon sok mindenben csalódtam is. A folyamatos kapcsolattartás a főiskolákkal elég sok mindenre rávilágított. Nincs túl sok értelme ugyanúgy folytatni a fesztivált, mint eddig. A koncepció afelé alakul a fejemben, hogy minél nyitottabb legyen a külföldi iskolák felé, hogy mindenki lássa, hogy hogyan oktatnak külföldön, mert úgy érzem, hogy itthon a dolgok megakadtak. Rosszat tett a színészképzésnek a bolognai rendszer A régi rendszerből való átállás a bolognaiba nagyon elrontotta a dolgokat. Ha valakinek fontos a színház, akkor most kéne segítse az egyetemeket. Kevés színház van, nincs ahol dolgozni, telik meg a piac, nehéz most a fiatal színészeknek. Ugyanannyi diák végez attól függetlenül, hogy hány munkahely szabadul fel. Tanár-generáció váltás is van, ez is gondokat okoz, hiszen a tapasztalathiány nagyon veszélyes a művészetoktatásban. Sajnos a bolognai rendszernek ez a legnagyobb hátránya, nem az van, mint például az újvidéki főiskolán, hogy egy évben felvesznek négy diákot, ha négy jó. Ha itt kilenc hely van, kilenc diákot vesznek fel. Lehet, hogy emiatt is fejlődnek folyamatosan a független társulatok. Inkább megszületnek, és túlélnek, kicsit sok számomra az, hogy fejlődnek. Nincs idejük rá, mert folyamatosan pályázatokat kell írni, vadászni kell a nézőket, technikával, PR-ral kell foglalkozni. Nem biztos, hogy ezek a társulatok így képzelték el, hogy fel voltak erre készülve. Legtöbbször azt érzem, hogy nem egy művészileg meghatározó irány. Ez – habár egyre több független megmozdulás van – valójában szomorú. Tasi Annabella maszol.ro 2017. május 8.Felső-háromszéki népdaltalálkozó ötödször (Falunapok Kézdiszentkereszten)Beindult a falunapok sorozata. Szombaton és vasárnap tartották Kézdiszentkereszten az idei falunapokat a Trefán Leonárd-iskola udvarán, a felújított művelődési otthonban és a sportpályán. Akárcsak az előző években, az esemény legszínvonalasabb rendezvénye a Gábor Judit tanítónő kezdeményezésére született felső-háromszéki népdaltalálkozó volt. A falunapokon a magyarországi Pilisszentkereszt testvértelepülés polgármestere, Peller Márton és alpolgármestere, Mikusik Gábor is jelen volt. A seregszemle évről évről színvonalasabb és népszerűbb, amint azt a résztvevők növekvő száma is bizonyítja, hiszen míg az első évben 123-an, idén – az ötödik találkozón – már 220-an vettek részt hat kézdiszéki településről. Lemhényből Miklós Mária Terézia tanítónő, Kézdialmásról Kovács Ildikó Mária óvónő, Csomortánból Moré László tanító, Esztelnekről Jánó Zoltán kántor, Bélafalváról Kiss Melinda tanítónő, a házigazda szerepét betöltő Kézdiszentkeresztről pedig Gábor Judit tanítónő vezette a fellépő csoportot, illetve a szólistákat. A találkozón, akárcsak az előző években, idén is zsúfolásig telt a művelődési otthon nagyterme. A közösségépítő és -formáló találkozó védnökségét a sepsiszentgyörgyi Kerezsi Mária zenetanár és Kerezsi János ny. zenetanár, a csernátoni Radu Ibolya tanítónő és Radu József néptáncoktató, Gergely Zoltán néptáncoktató, kézdiszentléleki iskolaigazgató, a Perkő Néptáncegyüttes alapítója és Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár, csángó népdalénekes vállalta. A megjelenteket, falusfeleit és a határon túli vendégeket Páll Endre, a község polgármestere köszöntötte. Gábor Judit szervező elmondta: minden települést egy-egy énekescsoport képvisel, s abban mindkét nemnek és minden korosztálynak jelen kell lennie, akárcsak egy nagy családban. A találkozó fő célja – hangsúlyozta a szervező – a helyi és felső-háromszéki népdalkincs feltérképezése, rögzítése és továbbadása a gyermekeknek és a közösségnek. Céljuk, hogy a találkozó minél változatosabb és színesebb legyen, így előző rendezvényeiket videófelvételre is rögzítették. 2013-ban 65, 2014-ben 80, 2015-ben 119, 2016-ban 111 egyedi darabot sikerült megörökíteni. A Boldizsár Géza helyi tanácstag által készített felvételeket megkapták a résztvevők. A csoportok fellépése előtt Antal Tibor, a gyimesi népdalkincs legavatottabb előadója csángó népdallal köszöntötte az egybegyűlteket. A fellépőket a közönség vastapssal jutalmazta. Ezt követően Radu Ibolya és Kerezsi János értékelte ki a népdaltalálkozót, majd Antal Tibor jelképesen fejére tette a kalapját, és kalapot emelt a fellépő csoportok teljesítménye előtt. A rendezvény egy csángó népdal közös eléneklésével ért véget. Tegnap a Vatány Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén megerősítették fogadalmukat a 25, 30, 40 és 50 évvel ezelőtt házasságot kötött házaspárok. A két legidősebb pár az ötven esztendeje együtt élő Szalló János és Ilona, valamint Sebestyén János és Ilona. A szentmise után benépesedett a Trefán Leonárd-iskola udvara, ahol Páll Endre polgármester köszöntötte a jubiláló párokat, akik a templomból helybeli mazsorettek és zenészek vezetésével sétáltak át az iskolaudvarra. Anyák napja lévén, az elöljáró az édesanyákat is köszöntötte. Ezt követően a Trefán Leonárd-iskola mazsorettcsoportja és a Szép Emlékek Nyugdíjasklub lépett színpadra, énekekkel és verssel szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A műsor után a polgármester és Fejér László Ödön szenátor egy-egy szál virággal, a családtagok, barátok és ismerősök pedig virágcsokrokkal és -kosarakkal köszöntötték a jubiláló házaspárokat. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
